Frank Schwieger: Odin és bandája

“De ha még egyszer el mertek felejteni minket, isteneket, Thort uszítom rátok a böhöm nagy kalapácsával, és akkor aztán annyi nektek!”


Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de a komolyabb hangvételű és elgondolkodtató témájú olvasmányaim között időről-időre jólesik kézbe venni egy-egy gyermekkönyvet, belefeledkezni a meseszép illusztrációkba, élvezni egy valamivel egyszerűbb, tisztább történetet. Az Odin és bandája esetében két dolog keltette fel a figyelmemet: egyrészt Ramona Wultschner kifejező rajzai, másrészt a skandináv (észak germán) mitológia témaköre. Noha holland szakon már tanultam egy s mást a germán népek isteneiről, úgy éreztem nem árt egy kicsit feleleveníteni az emlékeimet, és arra is kíváncsi voltam, hogyan is kerülnek az istenek és vikingek bemutatásra egy gyermekeknek szánt kiadványban.

A könyv 14 alakkal foglalkozik részletesebben, ezek közül az első hét (Odin, Loki, Freyja, Thor, Idun, Tyr és Frigg) az istenek közül került ki, míg a kötet második felében vannak halandók, egy valkűr, törpe és óriás is. Bár az egyes karaktereknek megvan a saját fejezete, a novellákat összeköti, hogy az egyik történet főszereplője a másikban akár mellékszereplőként, akár csak említés szintjén ismét előkerül – ez megteremti a folytonosságot, még akkor is, ha a máskülönben a történetek önmagukban is megállják a helyüket.

A fiatal olvasóközönség megnyerésére a szerző bátran él a szlengből vett kifejezésekkel, és igyekszik minél viccesebben tálalni a történeteket. A humor megnyert engem is, a szlenges stílus viszont minduntalan megakasztott az olvasásban, egyszerűen nem éreztem azt, hogy passzolna a témához, ráadásul én elvi szinten jobban támogatom azt az elképzelést, miszerint a könyvek választékosabb nyelvhasználattal kellene megismertessék a gyermekeket. Ezalatt nem barokkos körmondatokra és bonyolult, idegeneredetű szavakra gondolok, csupán arra, hogy (amennyiben a téma nem követel meg mást) a szöveg elsősorban az igényes köznyelvre építsen és ne egy csoportnyelvi változatra. A gyerekek azonban nagy eséllyel élvezni fogják ezt a könnyed elbeszélésmódot, és hozzásegíti majd őket, hogy szórakozás közben ismerkedjenek meg a skandináv mitológiával.

A kötetbe összeválogatott történetek még felnőtt fejjel is érdekesek és élvezhetőek voltak (nekem külön kedvencem lett a Thoráról és az ír sünfejű sárkánygyíkjáról szóló fejezet). Frank Schwieger nagyon jó érzékkel ragadta meg az eredeti történeteknek azon elemeit, amik kifejezik az istenek antropomorf (emberi) voltát: a fejezetek során egyértelmű, hogy az istenek rengeteg emberi tulajdonsággal rendelkeznek, legyen szó akár erényről, akár gyengeségről.

Persze emberszerű mivoltukat nemcsak az elbeszélés tette egyértelművé, hanem Ramona Wultschner csodálatos illusztrációi is. Az olvasás során alig vártam, hogy elérkezzek a következő részhez, hiszen minden fejezet egy teljes alakot ábrázoló képpel indul, és ezek a rajzok mindig tökéletesen kifejezik az egyes szereplők személyiségét. Ezt egy kétoldalas, illusztrációban gazdag rövid bemutatkozás követi, amelynek során már a történet olvasása előtt megismerhetjük az adott rész főszereplőjét, egyben narrátorát. Az ilyen előzetes kis ismertetőt minden gyermekkönyv esetében egy nagyon szerencsés ötletnek tartom, hiszen az ember sokkal szívesebben követi úgy az eseményeket, hogy valamiféle kapcsolat már eleve fűzi a központi figurához.

Összességében úgy gondolom, hogy a Frank Schwieger és Ramona Wultschner által megalkotott sorozat egy dicséretes kezdeményezés és egy nagyon jó lehetőség arra, hogy a gyerekek már fiatalon megismerkedhessenek a különféle mitologikus alakokkal.


Könyv adatlap

Ütős történetek a legrafkósabb és legtökkelütöttebb viking ászokról!

Szereted Thor, a szuperhős, Erik, a viking vagy épp Hablaty és Fogatlan történeteit? Itt az idő, hogy megismerj még több viking mítoszt, istent és hőst! Tudod-e, hogyan lopták el Thor, a tökfejű mennydörgésisten legendás kalapácsát? És ki lehet Hel, a depis szörnylány? Vajon miért van sárkány a viking hajók elején? Ha szívesen villognál egyedülálló mitikus tudásoddal, ez a könyv neked szól!

A viking mitológia legvadabb mondái vadiúj csomagolásban. Mítoszok első kézből – Odin, az ász nagyfőnök isteni parancsára!

Rating: 3.5 out of 5.

Író
Frank Schwieger

Illusztrátor
Ramona Wultschner

Cím
Odin és bandája

Eredeti cím
Ich, Odin, und die wilden Wikinger

Fordító
Veress Kata

Kiadó
Kolibri

Kiadás éve
2020

Oldalszám
196

ISBN
9789634376552


Blogturné és nyereményjáték

Játékunk során arra vagyunk kíváncsiak, mennyire ismeritek a viking mitológiát, ezért minden állomáson egy-egy idevonatkozó kérdéssel találkozhattok. Nincs más dolgotok, mint a helyes megoldást beírni a Rafflecopter megfelelő sorába, és reménykedni, hogy az istenek nektek kedveznek.

Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.

A nyereményjáték ezen a linken érhető el

Az én állomásomhoz tartozó kérdés:

Mi köti össze az égi és földi világot a viking mitológiában?

Állomáslista
Blogturné Klub
09/18 Olvasónapló
09/20 Readinspo
09/22 Flora the Sweaterist
09/23 Dreamworld
09/24 Könyv és más
09/26 Book Tag
09/28 Veronika’s Reader Feeder
09/30 Spirit Bliss Sárga könyves út
10/02 Hagyjatok! Olvasok!


One Comment Add yours

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s