Ernest Hemingway: Az öreg halász és a tenger

“De szerettem, amíg élt, és azután is szerettem. Ha szeretjük, akkor nem bűn megölni. Vagy csak annál nagyobb bűn?


A nyár folyamán már találkozhattatok a blogon Hemingway nevével: a Búcsú a fegyverektől turnéjának keretén belül hoztam egy bejegyzést a szerzőről, illetve egy értékelést a regényről is. Ha esetleg olvastátok azokat a posztjaimat, akkor nem sok újat mondok, amikor újra megjegyzem, hogy oda meg vissza vagyok Hemingwayért, a kalandos életéért, az intelligens tekintetéért, az írói stílusáért. Éppen ezért nem is volt kérdés, hogy a Búcsú a fegyverektőlt követően az életműsorozat többi kötetét is kézbe veszem majd, mégpedig a szerző legismertebb művével folytatva a sort.

Az öreg halász és a tenger egy kisregény, melynek során Santiagóval tarthatunk a tengerre, és figyelemmel kísérhetjük az idős ember és a horgára akadt marlin (nyársorrú hal) napokig tartó heroikus küzdelmét. A mű 1952-es megjelenését követően elnyerte a Pulitzer-díjat, majd a rákövetkező évben Hemingwayt irodalmi Nobel-díjjal tüntették ki. Talán elsőre különösnek, akár érthetetlennek is tűnhet, miként is arathatott ekkora sikert egy horgász-történet, de az elbeszélés sokkal többet rejt magában, mint azt az ember elsőre gondolná.

A mű stílusát tekintve hűen illeszkedik a szerző életművébe: realisztikus leírásmódja, élethű párbeszédei és monológjai egy olyan fajta közvetlenséget teremtenek, hogy – noha az olvasók közül a legtöbben nyilvánvalóan soha nem éjszakáztak a tengeren egy csónakban egy horogra akadt halat fárasztva – a leírtak annyira valóságosnak tűnnek, hogy az ember maga is érzi az öreg halász reménytelenségét és kimerültségét; érezzük a nyers hal állagát a szánkban, a görcsöt a kezünkben – és osztozunk abban a csodálattal vegyes tiszteletben is, amit Santiago a nagy marlin iránt érez. Akárcsak a Búcsú a fegyverektől esetében, Hemingway itt sem alkalmaz felesleges díszítőelemeket, végtelenül őszinte és tárgyilagos prózája nem a mondatok kacifántosságával bűvöli el az olvasót, hanem a mondanivaló erejével és tisztaságával.

Mondanivalóban pedig rövid terjedelme ellenére is bővelkedik az elbeszélés. Elsőként az ember, főként az idős ember magányossága az, ami megérintheti az olvasók lelkét. Santiago már nem fiatal; amikor csónakja kifut az öböl vizére, már nem szegődik olyan gyakran mellé a szerencse. Csak Manolin, a fiatal fiú tart ki mellette hűségesen, de halászni már ő sem járhat vele: szülői parancsra szerencsésebb halászokkal kell tartania. Az öreg halásznak azonban gyakran eszébe jut a fiú a hallal vívott küzdelem közben, az átvirrasztott éjszakák során – és egyik leghőbb vágya az, bár mellette lenne a gyerek. Ennek a két embernek a kölcsönös szeretetre és törődésre épülő kapcsolata a regény egyik alappillére: az idős ember tanította az ifjút, továbbadta a tudását, és most hogy már gyenge, a fiú gondoskodik róla.

Santiago fizikai ereje valóban fogytán van, de a szeme még továbbra is vidáman csillog, mintegy visszatükrözve a férfiban rejlő kitartást és akaraterőt. Ami pedig végtelenül szerethetővé teszi a halászt, az az a szeretet és alázat, amivel a környezete felé fordul. Santiago tiszteli a tengert és csodálja a nagy halat is – ki kell fogja, hiszen ez a dolgok rendje, de ettől még elismeri benne a nagyszerű és méltóságteljes lényt. Az ember és az állat sorsa és személyisége összefonódik a történet folyamán; a halnak “vontatnia kell a csónakot, amíg bele nem pusztul”, de ugyanígy a végletekig kell küzdjön Santiago is – mindketten elkerülhetetlenül be kell teljesítsék a végzetüket. Szenvedésük és csatájuk során mind a ketten felmagasztosulnak, mígnem az olvasó abba a lehetetlen helyzetbe kerül, hogy ugyanolyan őszintén kívánja mind a két fél túlélését, és ez a kívánság hozza létre az elbeszélés feszültségét, hiszen egyértelmű, hogy nem maradhat mindkét szereplő életben. De még haláluk is értelmet nyerhet azáltal, ha egy méltó ellenfél, a másik által vesztik el az életüket.

Ami engem ezeken túl különösen megfogott a kisregényben, az a keresztény gondolatvilágra való építkezés volt, a biblikus utalások és képek, amiket Hemingway szinte észrevétlenül, mesteri finomsággal szőtt bele a történetbe. A hal elpusztításán töprengő Santiago figurájában van valami isteni: ahogy azon gondolkozik, hogy bűn-e megölje a halat, még ha a sorsuk erre is rendelte őket; bűn-e megölnie, ha szereti, de a húsából rengetegen jóllakhatnak majd; és egyáltalán méltóak-e rá ezek az emberek, hogy megegyék a halat? Nem lesz-e a hal megölése csupán felesleges áldozat, egy méltatlanul eltékozolt élet? Ugye nem csak én érzem úgy, hogy a marlin sorsában van valami jézusi? Persze vannak ennél sokkal egyértelműbb bibliai utalások is. Az egyik például San Pedro nevének a megemlítése – ő az, akit mi Szent Péterként, Jézus első apostolaként ismerünk, és aki maga is halász volt, mielőtt tanítvány lett belőle. Habár az előbb a halat hasonlítottam Jézushoz, Santiago görcsbe álló kezei a keresztfához szegezett kezekre utalnak, különösen erős ez a kép akkor, amikor Hemingway az idős halász egy sóhaját úgy jellemzi, hogy olyan, “amilyen akaratlanul is kiszalad az ember száján, ha éppen azt érzi, hogy a szögek átfúródnak a két tenyerén és belemennek a fába.” A biblikus vonulatot végül Santiago szimbolikus keresztútja teszi teljessé.

Hemingway műve tehát több különféle szinten értelmezhető, de egyik alapvető kérdése a szenvedés értelme vagy értelmetlensége, a méltóság elismerése minden életben, a kitartás jellemet nemesítő szerepe és a méltó ellenfél tisztelete.

Az öreg halász és a tenger kötelezően elolvasandó, letehetetlen, megrendítő kisregény- Hemingway egy újabb méltán elismert mesterműve!

Idézetek

A szerencse mindenféle alakot ölthet, és ki ismeri fel, ha szembe találja magát vele? De azért elfogadnám akármiféle alakban, és megadnám az árát, akármit is kérnek érte.

Talán nem kellett volna halásznak mennem – gondolta. – De hát, ha egyszer erre születtem.

Szamárság feladni a reményt – gondolta. – Azonkívül bűn is, azt hiszem.

De nem szeretnék kölcsönkérni. Az ember kölcsönkéréssel kezdi. Aztán koldulással folytatja.

Csak hadd higgye inkább, hogy különb ember vagyok, mint amilyen vagyok, és akkor különb is leszek.

Nem volna szabad egyedül maradnia az embernek öregségére.


Könyv adatlap

A kubai halász már jó ideje nem járt szerencsével, amikor találkozik egy óriási marlinnal. Hosszú és szenvedéssel teli csatát vívnak, messze kisodródva az öböl vizére.

Hemingway egyszerű nyelven, nagy láttató erővel jeleníti meg a veszteség és diadal történetét, mellyel élete legnagyobb kritikai sikerét aratta.

Időtálló művét Ottlik Géza klasszikussá vált fordításában adjuk ki, a szerzői sorozat első köteteként.

Rating: 5 out of 5.

Író
Ernest Hemingway

Cím
Az öreg halász és a tenger

Eredeti cím
The Old Man and the Sea

Kiadó
XXI. Század

Kiadás éve
2020

Oldalszám
110

Fordító
Ottlik Géza

ISBN
9786155955907


Blogturné és nyereményjáték

Az öreg halász és a tenger lapjain sokféle halfajta említésre kerül, ezek közül “halásztunk” most ki néhányat. Minden állomáson találhattok egy-egy képet, a feladatotok pedig annyi lenne, hogy a Rafflecopter doboz megfelelő helyére beírjátok, hogy ezeken milyen állatok szerepelnek.

Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.

A nyereményjáték ezen a linken érhető el

Az én állomásomhoz tartozó kép:

Állomáslista
Blogturné Klub
09.14. Flora the Sweaterist
09.16. Readinspo
09.18. Nem félünk a könyvektől
09.20. Never Let Me Go
09.22. Utószó


2 Comments Add yours

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s