Jodi Picoult: Második látásra

“Előfordult már veled, hogy végigsétáltál egy helyiségben, ahol rengetegen voltak, te mégis olyan magányosnak érezted magad, hogy alig tudtad megtenni a következő lépést?”


Író: Jodi Picoult

Cím: Második látásra

Kiadó: Athenaeum

Kiadás éve: 2020

Oldalszám: 480

A könyv ITT megrendelhető.


Fülszöveg

Jodi ​Picoult váratlan fordulatokkal teli regénye az emberi sorsról, a szenvedélyről, a bűnről és a megváltásról

Vermont államban egy kisváros élete teljesen felbolydul, amikor az egyik lakó eladja a telkét, hogy egy modern üzletközpontot építhessenek rá. A helyi abenaki indiántörzs tiltakozik, hiszen hitük szerint a föld a törzs ősi temetkezési helye. Amikor sokasodnak a természetfeletti jelenségek a környéken, a befektető, hogy lenyugtassa a kedélyeket, egy szellemvadászt bíz meg, hogy kiderüljön: kísértetek márpedig nincsenek. A megbízott szellemvadász, Ross, kísértetek helyett egy gyilkossági nyomozásban találja magát, miközben ő maga is legszívesebben megszabadulna az életétől. Nyolc éve ugyanis menyasszonyát, Aimee-t halálos autóbaleset érte – a férfi azóta próbálja eldobni magától az életet, de furcsa módon egyik próbálkozása sem jár sikerrel. Egyetlen reménye, hogy egy nap még viszontláthatja élete szerelmét. A kisvárosban megismeri a titokzatos Lia Beaumont-t, akinek Rosshoz hasonlóan minden vágya átjutni azon a láthatatlan határon, amely elválasztja az élők és a holtak világát.

Végleg elszakítja-e a halál azokat, akik összetartoznak?

Picoult eddigi talán legsejtelmesebb regénye a szellemvilág témája mellett olyan kérdéseket is feszeget, mint az a kevéssé ismert eugenetikai projekt, amelynek során az 1920-as és 1930-as években Vermontban több száz kényszersterilizálást hajtottak végre.


Úgy tűnik, az évi egy Picoult-regény elolvasása lassan személyes hagyományommá válik; két éve a szerző Ítélet című könyve volt az első, ami kézbe vettem, majd tavaly ezt követte az Apró csodák. Egy olyan termékeny író esetében, mint Jodi Picoult, talán elhamarkodottságnak tűnik három regény után véleményt alkotni az egész munkásságról, mégis úgy gondolom, hogy bátran kijelenthetem, ez az írónő mestere a szakmájának. Úgy szövi egybe szereplőit sorsát és az emberiséget érintő komoly kérdéseket, mint a legfinomabb kelmét.

Már a két korábbi olvasmányom kapcsán is megemlítettem, és szóba kel hozzam itt is, milyen gonddal és odafigyeléssel teremti meg Picoult a szereplőit: ebben a művében fiktív emberek egész sorával ismerkedhetünk meg, mégis mindegyikük egyedi és valóságos. Közülük is kiemelkedik az élettől menekülni akaró szellemvadász, Ross alakja – ő a 2000-es években játszódó szál központi figurája. Bár egy Jóbarátok-maraton kellős közepén először nehezemre esett elvonatkoztatni Ross Gellertől, de a szereplő végül felülkerekedett az önkéntelen asszociációmon, és így hamar meg is szerettette magát velem. Ross olyan ember, aki egyszerűen nem találja a helyét a világban. Mint Fredrik Backman Ovéja, ő is elvesztette a számára legfontosabb lényt, ez traumatizálta és maradandóan befolyásolta a személyiségét. Menyasszonya halálát követően kezdett el a szellemekkel foglalkozni, azt remélve, hátha így viszontláthatja a nőt.

A történet egy másik szála az 1930-as évek Vermontjába kalauzolja az olvasót, és itt Cecilia Pike sorsát ismerhetjük meg. A fiatal nőt fogságban tartja a tudat, hogy édesanyja gyermekágyban halt meg: egyrészt bűnösnek érzi magát, másrészt saját terhessége miatt is aggodalommal tölti el anyja halálának a módja. Apja és férje ráadásul a vermonti egyetem vezető tudósai, határozott és irányító típusú férfiak, akik a diszgenikus tulajdonságok öröklődését vizsgálják. Mivel a nő visszatérően az öngyilkosság gondolatával és alvajárással küzd, természetesen felmerül benne a kérdés, hogy vajon ő is ahhoz a csoporthoz tartozik-e, akiknek a férje szerint nem lenne szabad továbbadniuk negatív hajlamaikat az utódjaiknak. Cecilia Pike talán először az olyan múlt századi nő sztereotípiájaként tűnik fel, akinek akaratát gúzsba köti férje zsarnoki hatalma, de a szereplő ennél szerencsére sokkal komplexebb, ennél több és összetettebb problémát közvetít.

Picoult ebben a regényében is rengeteg kérdést vet fel és témák sokaságát vonultatja fel. A szeretet erejétől és a másik helyes szeretetétől kezdve, a családi kapcsolatokon és halálos betegségen át, egészen az abortusz és öngyilkosság kérdéséig az embereket érintő problémakörök és morális kérdések olvasztótégelye a regényt. Ami miatt pedig Picoult-t én továbbra is csodálom az az, hogy neki sikerül az, amibe sok más író tolla beletörik: úgy tudja ezeket a már önmagukban is nehéz témákat összehozni egy történetbe, hogy a műve nem lesz sem erőltetett, sem didaktikus.

A Második látásra egyik alapeleme a szellemek létezésének dilemmája: mi lesz velünk, ha meghalunk, léteznek-e szellemek, és ha igen, milyen formában, hogyan és mennyiben tudják befolyásolni a még élő emberek sorsát. Bevallom, ezzel a témával szemben egy darabig szkeptikus voltam. Na nem a szellemek létezését illetően, hanem abban a tekintetben, hogy mindez vajon hogyan illeszkedik majd a történetbe. Egy szóval: tökéletesen. A cselekmény és hangulat nem megy át egyfajta olcsó szellemhistóriába, Picoult nem ijesztgetni akar, hanem elgondolkodtatni.

Ami pedig a könyvet különösen aktuálissá teszi, az a dupla szálon futó genetika témája. A múltban játszódó jeleneteknél az 1930-as évek vermonti eugenika projektje jelenik meg, míg a regény jelenében a preimplantációs genetikai diagnosztika. Az előző “az a tudományág, ami az utódlás kontrollálásával igyekszik javítani az örökletes tulajdonságokat” (Picoult 309). Pozitív eugenikán a kiváló adottságú emberek nagyobb számú gyermekvállalásának támogatását kell érteni, míg negatív eugenikán azt a hozzáállást, ami a negatív tulajdonságokkal és hajlamokkal bíró emberek születéskorlátozását szorgalmazta (akár sterilizáció által) (Wikipedia: Eugenika). A PGD lényege pedig az, “hogy mesterséges megtermékenyítést követően, még beültetés előtt, megvizsgálják, hogy a megtermékenyített petesejtekből fejlődő embriók közül melyek azok, amelyek nem hordozzák az adott pár családjában örökletesen jelenlévő betegséget” (medicalonline: Már embriókon is végezhető genetikai teszt, május 24. 05:35).

Az eugenika képviselői, ahogy az a regényben is látszik, egy elmegyógyintézetben lévő beteg sterilizációját akár az egyén beleegyezése nélkül, két orvos jóváhagyását követően is elvégezhették. Céljuk az ideális társadalom megteremtése, a degeneráció megelőzése és orvoslása volt, akár etikusnak nem mondható módszerek árán is. Azt hiszem az mindent elárul, hogy ezen a modellen alapultak Hitler átfogó sterilizációs tervei is. Ezzel szemben a preimplantációs genetikai diagnosztika célja a szülők megsegítése, és az utódok életfeltételeinek és -minőségének javítása. Az, hogy ez a két tevékenység mégis milyen közel áll egymáshoz, és nem megfelelő kezekben hová vezethet a génállomány tudományos befolyásolása, sokkoló és elborzasztó.

A tudomány mai állása szerint már egészen elképesztő mértékben lehetséges a DNS megváltoztatása, akit esetleg érdekel a téma, annak ajánlom Siddhartha Mukherjee A ​gén című munkáját és a Netflix Unnatural Selection (Természetellenes szelekció) című dokumentumsorozatát.


Idézetek

De leginkább az foglalkoztat, hogy ha Abigail és dr. Stanley annyira kardoskodik a betegek sterilizációja mellett, miért ellenzik olyan hevesen azt, hogy egy beteg elvegye a saját életét? A sterilizáció és az öngyilkosság ugyanúgy elejét veszi annak, hogy az illető továbbadja a génjeit az utódoknak. Akkor hát miért nem adják a kezébe a választást?


Tudjuk, mi a gyengeelméjűség, és mindenkit gyengeelméjűséggel gyanúsítunk, aki nem képes a környezetéhez alkalmazkodni, a társadalmi elvárások szerint élni, vagy észszerűen cselekedni.


Ross az ilyen pillanatokban hitt Istenben. Nem a kedves Istenben, nem az igazságos Istenben, még csak nem is a tréfás kedvű Istenben. Abban az Istenben hitt, aki kíméletlenül megbünteti azt, aki jóvátehetetlen hibát követett el. Ez az Isten büntetésképp mézesmadzagon elhúzta Ross előtt azt, amire a leginkább vágyott, majd elragadta előle úgy, hogy jól pofára essen.


Gondolj csak bele, milyen lehet egy halnak a szárazföldön élni!


Arra gondolt, most vagy megjelenik Casper meg Jacob Marley szelleme, vagy végre Ross is belátja, hogy nincs itt semmiféle szellem.


Találós kérdés: Milyen ember az, aki a földön eltöltött harmincöt éve alatt csupán egy utazótáskányi személyes holmit szedett össze?
Válasz: Olyan, aki soha nem tervezett sokáig maradni.


Az ember életét nem a halála pillanata határozza meg, hanem az élete számtalan pillanata.


Blogturné és nyereményjáték

Mivel a regényben fontos szerepet játszik az örökléstan, ezúttal minden állomáson egy olyan kérdés találhattok, ami a genetika egyik fontos alakjára utal. A feladatotok annyi lenne, hogy beírjátok a Rafflecopter doboz megfelelő sorába a helyes nevet.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

A nyereményjáték ezen a linken érhető el

Az én állomásomhoz tartozó kérdés:

Kinek a nevéhez kapcsolódnak a következő törvények: uniformitás, szegregáció, reciprocitás?

Állomáslista
05.20. Flora the Sweaterist
05.22. Könyv és más
05.24. Hagyjatok! Olvasok!


Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s