Könyvajánló: Janne Teller – Minden

“Az íráshoz valószínűleg egy kicsit őrültnek kell lenni.”


minden600-e1527350600380.jpgÍró: Janne Teller

Cím: Minden (Alt)

Kiadó: Scolar Kiadó

Kiadás éve: 2015

Oldalszám: 184

Pontozás: 3-4/5


Be kell vallanom, hogy Janne Teller könyveinek olvasását megelőzően nem volt semmiféle tapasztalatom a dán irodalommal kapcsolatban. Az országról annyit tudtam volna elmondani, hogy királyság és a fővárosa Koppenhága, aztán valószínűleg a vikingek és a Hygge jutott volna az eszembe.  Az írónő Semmi című regényét még tavasszal olvastam (angolul már van fent róla értékelés, és hamarosan jön a magyar is), és akkor megnyert magának, mint olvasót. A Semmi kétséget kizáróan a nihilista irodalom mesterműve. Ezért vettem kézbe ezt a novellás kötetét is: reméltem, hogy megüti a másik mű színvonalát (és esetleg választ ad rá, hogy mi is az élet értelme…).

Habár a Minden mondanivalóját nem szabad figyelmen kívül hagyni, a feldolgozott témák és traumák specifikus voltából adódóan ez a könyv talán kevésbé szólítja meg az olvasót, mint a Semmi. Míg az utóbbi központi kérdése (a lét értelme vagy éppen értelmetlensége) döntő szerepet játszik az egyén mindennapjaiban, a novelláskötetnek nem minden elbeszélésével lehet ilyen egyértelműen azonosulni. Természetesen itt lép életbe az olvasók egyéni háttere, hiszen rengeteg tényező határozza meg, hogy melyek azok a történetek, amelyek valamiféle érzelmi válaszreakciót váltanak ki belőlünk.

A kötetben 8 történet szerepel, ezek mindegyikéről szólnék néhány szót.

***

Miért?

Kíváncsi lennék, hogy mi vitte rá az írónőt, hogy éppen ezzel a történettel kezdje a kötetet. A pár oldalas novella egy leírások nélküli, csupán az alapvető kommentárokkal kísért párbeszéd, melyben semmi konkrétum nem kerül kimondásra. A fragmentáltságnak és az utalásoknak köszönhetően pedig végig érezhető a feszültség.

Ez a kezdés sokak számára riasztó lehet, de a stílus szokatlansága egyben a figyelemfelkeltés tökéletes eszköze is.

Úgy ringatják a csípejüket, szemüket a földre szegezve

Ennek a fejezetnek a középpontjában a bevándorlás kérdése áll,  illetve a népesség ehhez való (negatív) hozzáállása. Bár a téma a lehető legaktuálisabb, a novellában megjelenített megközelítés szerintem túllő a célon. A “másikkal” szembeni barátságtalan, esetlegesen ellenséges érzelem veszélyeire számtalan módon fel lehetett volna hívni a figyelmet, ahogy Teller azt meg is teszi, például a “A török szőnyeg” c. novellában is. Itt azonban a náci ideológia terminusait (pl.: végső megoldás) használja, és szerintem a két folyamat (a migráció és a holokauszt) összehasonlítása alapvetően nem egy jó ötlet.

Ez a novella egyrészt így igencsak propagandisztikus színezetet kapott, másrészt felmerül a kérdés, hogy nem kegyeletsértő-e az ilyen fajta nyelvhasználat és hasonlítgatás.

A török szőnyeg

Ismét két világ, két kultúra összetalálkozása a problémák forrása,  de ebben az esetben ez nem egy monológon, hanem egy történeten keresztül kerül bemutatásra. A “Sárga fény” mellett számomra ez a novella az, ami a kötet csúcspontját jelenti. Igaz, hogy a hangsúly arra helyeződik, mennyire tévesek és igazságtalanok az előítéleteink, de – a novella rövid terjedelmének ellenére – a kép ennél sokkal árnyaltabb.

Engem elsősorban az apa gyermekes kegyetlenségének és bárgyú “humorának” bemutatása fogott meg: a kislánya gondolatai végig azt sugallják, hogy a kezdetben népszerű figura nem az az ember, akinek a többiek hiszik. Ahogy lassan lehull a lepel valódi énjéről, úgy válik egyre könnyebbé az is, hogy az olvasó elutasítsa a nyugati ember feltétlen felsőbbrendűségének elvét – a hangsúly áttolódik az individuumra, és annak pozitív és negatív tulajdonságaira.

Sárga fény

Ahogy az előbb említettem, ez a másik olyan történet, ami az én szememben eléri a Semmiben megszokott stílus és cselekmény minőségét. A “Sárga fény” ugyanazt a nyugtalanító, sötét, kellemetlen atmoszférát árasztja magából, szinte rákényszeríti az emberre, hogy elmerüljön benne.

“Amit nem értek, az az, hogy mi a különbség egy olyan munka között, amit nem szeretünk, sőt esetleg a munkaadónkat se, és aközött, hogy valakinek a rabszolgája vagyunk? A munka jellegén múlik? A fizetésen? A munkaidőn? Nem tudom.”

A novella főhőse, a szülők helyett a felnőtt szerepét felvevő fiatal fiú. Az ő szemszögéből követhetjük az eseményeket, és mivel ő maga is fiatal, így vannak részletek, amiket inkább csak zsigeri szinten megértünk, hiszen ő maga nem fogalmazza meg egyértelműen. A bátorsága, tettrekészsége azonban mindenképpen csodálatraméltó, és éppen ezért válik még elkeserítőbbé a végkifejlet: olybá tűnik, hogy minden erőfeszítése ellenére esetleg pont olyan sorsra jut a testvéreivel, ami minden jóérzésű embert viszolygással tölt el.

Ez a pár oldal maga egy egész szakdolgozati témára elegendő kérdést vet fel. A szülők szerepe, a “kialudt napocskák” allegóriája,  a családon belüli diszfunkcionalitás és potenciális veszély (“hirtelen eszembe jut apám tekintete, ahogy néha Irenét nézi”), a “sárga lámpás ház” mint rájátszás a vörös lámpás házakra, a menekülés kérdése, és még sorolhatnám. Úgy gondolom, hogy ezzel a novellával Janne Teller valami borzasztót alkotott. Valami olyasmit, ami éppen azért borzasztó, mert meg van benne a realitás.

Míg a halál el nem választ

Ez a történet elbeszélésmód szempontjából nekem kicsit gyengébbnek tűnt, témáját tekintve azonban igen érdekes. Egy halálraítélt szólal meg, akit egy ember előre megfontolt meggyilkolásáért ítéltek el. Az elbeszélő többször is utal rá, hogy gyakorlatilag ez volt az egyetéen kiút számára, így tudott megszabadulni attól az embertől, aki az ő elmondása alapján valóban nem tűnt a társadalom megbecsülést érdemlő tagjának.

De vajon mi a helyzet vele kapcsolatban? A bírái nem ugyanolyan előre megfontolt gyilkosságot követnek el? És ha nekik szabad… de a halálbüntetés kérdését nem lehetne ilyen rövid helyen megvitatni, nem is kívánnék belekezdeni. A novella elolvasását azonban mindenkinek ajánlom.

“Vannak emberek, akiken nem lehet segíteni. Akik tudják, hogy gyalázatos dolgokat tesznek, és mégis megteszik, Vannak emberek, akik hazudnak és becsapnak és átvernek másokat azért, ami az övék, és ezt előre tudják és megtervezik, és nem törődnek a gonoszsággal, amit elkövettek.”

Madarak, virágok, fák

Visszatekintve talán ez a novella tette rám hosszútávon a legkisebb benyomást, de ez ismét inkább az elbeszélés módjának köszönhető. A megjelenített gyermeki kegyetlenség párhuzamba állítható a Semmi szereplőinek gyermeki kegyetlenségével, és a következmények ebben az esetben is súlyosak. Nem lehet tudni, hogy egy-egy gyerekkorban elszenvedett trauma miként tör a felszínre, illetve milyen belső indulatokat és szenvedést okozhat.

Nyalóka

“De a kisfiú kapásból tudta, hogy azért jöttek, hogy elvegyék a macskáját. Látta az arckifejezésükön, olyan népek voltak, akik elveszik más macskáját.”

Mielőtt komolyra fordítanám a szót, meg kell jegyezzem, hogy macskásként, nem igazán szimpatizálok az ilyen macska-elvivő népséggel. Mégis, ki képes ilyesmire…?

De a novellára visszatérve, a “Nyalóka” egy elég abszurd történet. A főhős egy szellemileg sérült kisfiú, aki meg van róla győződve, hogy ha az ember megfeledkezik valamiről, akkor az elmegy, eltűnik, megszűnik létezni. Az édesapja és a macskája elvesztését követően az udvaron álló egyik fa lesz a legjobb barátja, ezt figyeli éjjel és nappal, megállás nélkül erre gondol, nehogy ez is eltűnjön. Aztán összebarátkozik egy kislánnyal és a történet ettől kezdve indul el a tragédia felé. Eddig a pontig a kisfiú esetleg furcsának, magányosnak és szomorúnak tűnt, innentől azonban ijesztővé válik. Hogy miért? Azt majd meglátja, aki elolvassa a történetet. Mindenesetre ez egy újabb elrettentő példa arra, hogy mire képes az ember, csak azért, hogy másoknak megfeleljen.

Minden

“Az íráshoz valószínűleg egy kicsit őrültnek kell lenni.”

Ha engem kérdeznek, nem is kicsit. Sőt! És nem csak őrültnek, de kell legyen az emberben valami nagy (pozitív vagy negatív) érzelem is, ami a kreatív energiáit táplálja.

Ez az utolsó novella igazából egy írói vallomás, hogy fiktív vagy Janne Teller saját érzései szerepelnek benne, az talán nem is lényeges. De mindenképpen méltó lezárása a kötetnek.

***

Összességében tehát azt mondanám, hogy a novellák alapötlete minden egyes alkalommal figyelemreméltó, de a megvalósítás esetenként hagy némi kívánnivalót maga után.

Olvastatok már valamit Janne Tellertől? Vagy másik dán író könyvét?

 

 

 

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

w

Connecting to %s